Kísérlet a nemzetiségekkel való kiegyezésre

Hangoskönyv verzió.
Az alábbi levélrészlet a román nemzetiséggel való megegyezési kísérletről informál:

„Látva azon békeajánlatokat, melyet Balcescu úr, a román emigráció ügyvivője a tisztelt magyarországi kormány részéről nekünk [a román felkelés vezetőjének] hozott, sajnálatunkat kell kifejeznünk afelett, hogy a jelen körülmények között nem alkudozhatunk a béke visszaállítása tárgyában a magyar testvérekkel – a körülmények, melyekben vagyunk igen válságosak lévén.A magyar haderő távozik, és az orosz haderő közeledik. Azután igen nehéz és sok időt igénybe vesz, míg a népet a veletekkeli testvériességre bírhatjuk. Mindamellett, hogy megmutassuk testvéri érzelmünket, melyekkel viseltetünk a magyar nemzet iránt, elhatároztuk, magunkat mindezen harcok alatt a magyar sereget illetőleg semlegeseknek maradni, őket meg nem támadván, és csak azon nem várt esetben, ha mi őáltaluk megtámadtatnánk, magunkat megvédeni. Reméljük, hogy ezen semlegesség mind a tisztelt magyar kormány részéről, mind haderejének főnökei részéről tiszteltetni fog.”

(Avram Iancu, az erdélyi román felkelés vezetőjének levele a magyar kormánynak; 1849. augusztus 3.)

Külpolitika és külső érdekek

Hangoskönyv verzió.

„Ti kormányok, hivatalos őrei vagytok nemcsak országotok, hanem egész Európa szabadságának és jogszerü érdekeinek is. Roppant felelősség nehezedik rátok. A bün, mellyet bármelly országban Európának a szabadság és az örök jog ellen elkövetni engedtek, bosszuállva fog titeket és országaitokat megbüntetni.

Ti népek, ti ébredjetek fel a szörnyü veszélyre, midőn a zsarnokok hadai szövetkezve kezdik eltiporni s kioltani a szabadság szent igéjét, Németföldön, Itáliában, és Magyarhazánkban.

Te büszke angol nemzet, elfelejtkeztél az általad felállitott be nem avatkozás

elvéről, s tűröd azt épen az alkotmányos szabadság érdeke ellen?...

Ébredjetek fel ó népei s nemzetei Európának. Magyarország terén Európa szabadsága döntetik el. Ez országgal a világszabadság egy nagy földet, e nemzettel egy hiv bajnokot fog elveszteni.”

(A magyar kormány kiátványa Európa népeihez; 1849. június 28-án)

„Ausztria Európa hatalmi egyensúlyának legfontosabb eleme... Európa politikai függetlensége és szabadsága szorosan összefügg Ausztria integritásával és nagy európai hatalomként való fenntartásával, és ezért bármi, ami közvetve vagy közvetlenül arra irányul, hogy gyöngítse vagy megnyomorítsa Ausztriát vagy méginkább, hogy elsőrangú hatalomból másodrangú állama tegyen, nagy szerencsétlenséget jelentene Európa számára.”

(Lord Palmerston brit külügyminiszter a brit parlamentben)

„Ön éppen olyan jól tudja hercegem, mint mi, hogy harcolni a magyar fölkelés ellen annyi, mint háborút viselni valamennyi ország forradalmárai ellen, akik Kossuth zászlaja alá tömörülnek és az ő sikereitől várják gyűlöletes ügyük diadalát.”

(Schwarzenberg osztrák miniszterelnök levele a cári hadsereg főparancsnokához)

„Nem avatkoztam volna be, ha nem a mi bőrünkről volna szó, vagyis ha nem látnám, hogy a bécsi és a magyar gazemberek nemcsak Ausztria ellenségei, hanem az egész világ rendjének és nyugalmának is ellenségei… gonosztevők, világpusztítók, akiket saját nyugalmunk érdekében ki kell irtani”. (I. Miklós orosz cár)

Martius 15-dike egy év előtt, martius 15-dike egy év után

Hangoskönyv verzió.

Két forrás arról, hogyan gondolkodtak március 15-éről 1849-ben:

1.

"Mennyi változás egy rövid év alatt! Mily nevezetes egy gondolkodni szerető ember előtt! […]            Azt mondták a demagógok [népámítók], hogy a haza felviruland, s a polgárháború a legszebb városokat, legdúsabb falvakat halomba dönté; hogy a haza boldog lesz, s az elámított, félrevezetett fiak testvéreik keze alatt ezrenkint hulltak el; hogy Európa bámulatát magára vonandja, s Európa szánalma közt legszebb álmai mehiúsultak."

    

2.        

            "Martius 15-dike 1848-ban, és martius 15-dike 1849-ben! Mily óriási köz választ el benneteket egymástól! […] Azóta sokat, fölötte sokat valánk kénytelenek szenvedni; csak hogy e kínos év fölötte sok tanulságot is adott a magyarnak. […] Csak egyet nem tudott megtanulni a magyar, a csüggedést.            Igen, mi nyílt homlokkal s derült lélekkel nézünk a jövőbe most is, mert nem hisszük, nem hihetjük, hogy az igazságos isten gazlelkű elleneink homlokára tűzze a diadal babérát."

Két választás egy politikus - Benedek Elek

Kiegyezem hiveimmel: szabadelvü programmal lépek föl, de minden községben hangsulyozom, hogy - kikötéssel. Meggyőződésem ellen nem szavazok, ha megválasztanak. Hogy megválasztanak-e? A többség -"több, mint bizonyos". "Mindössze 3000 forint" az alkotmányos költség. Csudálatosképpen, majd minden jelöltet ezzel a summával biztatják a kortesei: csak 3000 forint, csak... A Székely Tündérország szétosztását mosolyogva fujják le. Első pillanatban látják, hogy naiv ember került a karmaik közé - s jól látják. Általában, az intelligenciának, ha romlott is a lelke, a szeme igen jó. Az ellenjelölt szélsőbali, maga is székely fiu, piros pozsgás arcu, megtermett legény, különösen a fejérnépek körében igen népszerü. Az asszonyokat táncoltatja, a maszatos gyermekeket tisztára csókolja - erre is, arra is képtelen vagyok. De mellettem a hivatalos hatalom. A főszolgabiró, rettegett, gyülölt ember: oldalán járom be a kerületet. Ugy érzem, hogy szégyenpadon ülök reggeltől estelig. Alig járunk be két-három falut, a három ezer forint ugy eltünik, mintha föld nyelte volna el. Senki sem kérdi: akarom-e, nem-e, minden falu kocsmája az enyém, ott szabadon ehetnek, ihatnak az emberek: választó, nem választó, mindegy. Kinek jutott eszébe, kinek nem, valakinek eszébe jutott, hogy de szép volna, ha a székely falukban is zenekarok alakulnának a nép fiaiból. Nosza, mint a ragadós betegség, terjed faluról-falura a rezesbanda nyavalyája: minden faluban éktelen, össze-vissza játszó rezes bandák fogadnak, két hétig éjjel-nappal nem fogyok ki a müélvezetből - ezek majd mind beadják a számlát a választás előtt és - után. Félénken célozgatok szegénységemre, de a kortesek szemem közé nevetnek.…

Benézek a megye székvárosába: nevemet hirdető plakátok a falakon. Ki rendelte? Tudom is én. Nem is kérdezem. A város urai ebédet adnak tiszteletemre, holott nem vagyok a jelöltjük. Pohárköszöntő után pohárköszöntő, mind engem magasztal. Könnyekig meg vagyok hatva, búcsuzáskor a cigánynak egy marék bankót dobok - a választás után átadott számlában ez az ebéd is ott ragyog.

Dombháza is a kerületemhez tartozik, ama Dombháza, ahol éppen tiz esztendeje "kicsi legátus" valék. Áll még János ur háza, most már nagyságos ur, nem tekintetes, mert három esztendeig ő is hüségesen szavazott az országházában. Huszezer forint volt a mandátuma. ... És áll a pálinka-masina is, sőt dupla erővel dolgozik, mert minden reggel hordják a választóim a szeszt: minden választó egy kupát. Senki sem kéri hozzájárulásomat: a választás után megkapom a számlát. …

Szegény édesanyám éjjel-nappal süti a kenyeret, szekérszámra hordják be a választás székhelyére: - Istenem, istenem, sóhajtoz az öregasszony - elevenen megnyuzzák a fiamat!

A nép, az Istenadta nép, két álló hétig nem dolgozik, eszik, iszik, fejenkint 5 pengő forintot kap, - nem is volna sok, hisz ötszáz szavazat már nagy többséget jelent. A nagy summák láthatatlan kezeken tünnek el. "Romlott intelligencia, tudatlan nép!"... S im, enyém a többség: markos legények vállukra emelve hordoznak meg a szolgabiró udvarán, végre letesznek s - tartják markukat. Ketten vittek, s tizen is jelentkeznek: - én is vittem, én is! Jaj de szivembe nyilallik vérem elfajulása! De ugy kell nekem, minek akartam a hon atyja lenni.

Este vacsora. Szemem-szájam eláll: templomnál tágasabb deszkaépületbe vezetnek, végtelen hosszu asztalok, három-négy sorban férfiak, nők, gyermekek az asztal körül, a földön: ezek mind az én zsebemre vacsoráznak. Ki épittette ezt a szörnyü nagy alkotmányt? Csupa uj deszka. Nem tudom, de én fogom fizetni. Ki rendelte a vége-hossza-nincs vacsorát? Nem tudom, de én fogom fizetni. Hány székely Tündérországot kell majd irnom, hogy csak ezt az éktelen alkotmányt s ezt a vacsorát kifizessem?

... Fő, hogy a szabadelvü-párt óriási diadalt arat Háromszék vármegyében. Mind a hét kerület szabadelvüpárti képviselőt küld az országházába. Köztük van Mikszáth, a "nagy palóc"… Mindössze százhusz választója van Berecknek: ebből hetvenet Neumann Ármin megvesz szabott áron - máig is rejtély előttem, mi szüksége volt Komócsyra.

… Idáig három esztendős volt az országgyülési ciklus, mostantól, 1887-től kezdve öt esztendős. Még napidijat fizetnek a honatyának: 5 forint 25 krajcár a napidij. Amely hónapban nincs országgyülés, nincs napidij. Öt esztendő napidija sem elég, hogy az alkotmányos költség megtérüljön: kerek tizenötezer pengő forint ez - egy krajcárral sem kevesebb.

A legképtelenebb számlákat szónélkül fizetem, mert, öreg szüléimről, testvéreimről nem beszélve, minden faluban van vérbeli atyámfia; nem szabad engednem, hogy utána kiabálják szüleimnek: szép fiatok van! A testvéreimnek: szép testvéretek van! Az atyámfiainak: szép atyátokfia van! Nekem e földben a gyökerem, nem téphetem ki, nem bucsuzhatom el sohaviszontnemlátásra, mint messziről jött honatya-társaim, akik ma itt, holnap ott vesznek meg egy kerületet. S mert a számolás volt mindég leggyengébb oldalam, "pontosan" kiszámitom, hogy öt esztendő alatt "ledöglesztem" a 12 ezer pengő forintot a napidijakból. A "véremből való vér, a csontomból való csont, a husomból való hus" véreim hadd maradjanak abban a boldog hitben, hogy ezt a kis költséget lájbija zsebéből fizeti ki az apósom, nekem pedig maradjon meg a büszke tudat: önzetlenül szolgálom a hazát.

***

..Kerületet cserélek Bartha Miklóssal, az én igazi kerületemben bontom ki a zászlót. Abban, amelyhez az én kis falum is tartozik. Sok száz Szózattal és ötezer pengő forinttal indulok a csatába. Ebből négyezer a párté. Ha győzök, visszafizetem, ha nem győzök, soha senki nem keresi rajtam. Nem kérnek irást a pénzről - elég az adott szó. ("A székely ember szava - kontraktus": igy volt ez hajdanában. Vajjon igy van-e most is?)…

És most kezdődik a faluzás. Szülőfalumé az elsőség. Itt minden lélek az enyém. … Szinte ríva fakadok, oly fáradt, oly álmos vagyok. Hol Isten szabad ege alatt, hol zsufolt, fojtó meleg helyiségekben szidom a kormányt, száz meg száz kéz kapaszkodik kezembe reggeltől estig. …Ugyanekkor egyszerre három ember panaszolta a baját - ó, istenem, ha bár egy szavukat érteném! …

Itt-ott sikerül megrikatnom az - asszonyokat, csókolják kezemet, ruhámat, de a vég: mit fizet az úr. Kisül, hogy szegények, a szivük majd megszakad, de ingyen nem szavazhatnak, mert a másik úr ennyit meg ennyit igért fejenként. De, mert a kormány ellen szózatolok, tőlem kevesebbel is beérik.

… Felvirrad a nagy nap, özönlik a nép a falu két végén befelé, azaz, hogy csak az egyik végén, csendőrök állanak sorfalat Rika erdeje felől. A sorfal előtt a szolgabiró, megállásra parancsolja az erdővidékieket. Ezek az én választóim, sokszáz ember, ellenjelöltemnek csak egy maroknyi jut. A réten kell elhelyezkedniök a szekereknek, le kell szállani az én szavazóimnak, szekéren, szánon csak az a maroknyi csapat jöhet. … Ugyanezt cselekszi a falu másik végén a főszolgabiró, itt is gyalogszerrel jönnek be az én hiveim, de már hosszu szekérsor vonul be, s ezek a szekerek az ellenjelölt hiveit hozzák. …Nagy kerek udvarban gomolyognak a hiveim, a kortesek népszámlálást rögtönöznek: kitünik, hogy, ha utolsó emberig bejött minden szavazó, kétszázfőnyi a többségem. A kapu előtt markos legények állnak istrázsát: hiába ólálkodnak a "farkasok", a nyáj közé be nem eresztik őket. De tél van, négy órakor már sötétedik, a "farkasok" rávetik magukat a szavazni mendegélő nyájra. Könnyü a dolguk, mert a katonák és csendőrök szembe menetelnek a nyájjal, a nyáj az ut két szélére szorul, körülfogják, pénzt mutogatnak, sok pénzt - és a nyáj jámborul mendegél a farkasok után. A népiskola egyik termében folyik a szavazás, az én elfogdosott nyájamat beterelik a másik terembe. Sötét estére megtelik az "akol", egyszerre eresztik be s szavaztatják le ellenem. …Felháborodva jelentik nekem a gyalázatosságot, de én csak mosolygok ezen: igy van ez széles ez országban. Igy van, igy.

…a farkasok nyolcvan főnyi többséget ragadoznak össze. Nincs már itt egyéb dolgom: bundába göngyölgetem édesapámat, felsegitem a szánra s üzenem édesanyámnak: ne sirjon, holnap estére otthon leszek. …Különösen jól esik, hogy jóval kevesebb pénzzel hozták be az elrablott többséget, mint öt év előtt, amikor a szolgabiró oldalán jártam be a kerületet. …S ha pénzért szavaznak az urak, kivánható-e, hogy földhözragadt szegény emberek, kik hónapszámra nem látnak egy ötösbankót - ingyen szavazzanak?

…

Még ugrál néhány százas a tárcámban, hálókocsira váltok jegyei. Itt hoz a sors össze két emberrel: Bánffy Dezső az egyik, Boér Elek a másik. Amaz még főispán, de hivják Pestre, hogy vállalja a Házelnökséget, emez Erdély kinevezetlen gubernátora: tőle függ, ki kap mameluk-mandátumot Erdélyben, ki nem.

- Á! Megbuktunk? Megbuktunk? - integet messziről nagy kárörömmel.

- Meg.

- Ugy kell neked, mért hagytál el minket! - s nagyot csap a combjára széles jó kedvében. És ugy kacag, olyan lelkiből kacag.

Nem, nem, ez az ember nem érzi, hogy még egy-két esztendeje van hátra: szörnyü halálnak halálával hal meg.

Szót szó követ, elmesélem, mit müveltek a szolgabirák.

- Ilyennek kellene lenni minden szolgabirónak!- kiált fel lelkesen Bánffy Dezső.

Feladat:

Készíts összefüggő, esszészerű elemzést Benedek Elek választást leíró szövegéről, bemutatva a dualizmus kori választási rendszer visszásságait is! A fogalmazásod az alábbi kérdések segítségével írd meg!

• Milyen hangvételű Benedek Elek leírása?
• Milyen eszközökkel zajlik a szavazók megnyerése, a korteskedés?
• Miből történik ennek finanszírozása?
• Demokratikusnak tekinthető-e a dualizmus kori választási rendszer? Miért?
• Mi jellemzi Benedek Elek választókörzetét?

Források:

Benedek Elek: Édes anyaföldem! Második kötet, harmadik fejezet.

kérdések forrása: Sulinet

Lehel kürtje

I. Konrád császár uralkodása alatt történt, hogy a magyarok Németországot erősen feldúlták.

De amikor Augsburg városához érkeztek, ott erős ellenállásra találtak, mert Ulrik püspök és a sváb urak csapatai vitézül szembeszálltak velük. Pedig a magyarok ezt a várost mindenképpen el akarták foglalni.

A város lakói pedig követeket küldtek a császárhoz, és megüzenték neki, hogy erősen szorongatják őket a magyarok. Konrád császár nem is váratott magára: nagy sereggel indult a város felmentésére.

A magyarok pedig vigyázatlanok voltak, ezért a német és olasz hadsereg váratlanul rohanta meg őket. Még menekülni se bírtak, mert a támadó seregek a Lech folyónak szorították őket, az pedig az esőzések következtében erősen megáradt. A folyó partján az ellenség a magyarokat megszorította, egy részüket kegyetlenül meggyilkolta, másokat pedig fogságba vetett.

Fogságba ejtették ezen a helyen Lehel és Bulcsú kapitányt is. Mindjárt a császár elébe vezették őket. A császár megkérdezte a vezérektől, ugyan miért olyan kegyetlenek a keresztényekkel szemben. Erre így feleltek:

– Mi vagyunk a magasságos istennek bosszúállása, ő küldött rátok ostorul.

 A császár pedig így szólt:

– Válasszatok magatoknak olyan halált, amilyent akartok. Lehel így felelt neki:

– Hozzák ide a kürtömet, előbb megfúvom, aztán válaszolok. Odahozták a kürtjét, ő pedig közelebb lépett a császárhoz, mintha a kürt fúvására készülne, és a császárt a kürttel olyan erősen homlokon vágta, hogy attól az egy csapástól a császár meghalt.

Lehel azt mondta:

– Előttem jársz, és szolgám leszel a másvilágon!

Ugyanis a szittyáknak az a hite, hogy akiket életük folyamán megölnek, azok a másik világban nekik szolgálni tartoznak.

(A Képes Krónika nyomán Lengyel Dénes)

Az atlanti charta (1941.augusztus 12.)

Az Egyesült Államok elnökének és Nagy-Britannia miniszterelnökének közös nyilatkozata

Sir Winston Churchill

Az Egyesült Államok elnöke és Churchill miniszterelnök, mint Őfel­sége egyesült királyságbeli kormá­nyának képviselője, találkozván egy­mással, helyénvalónak találják, hogy kinyilvánítsák országaik nemzeti politikájának bizonyos közös alapelveit, amelyekre a világ jobb jövőjébe ve­tett reményüket alapozzák:

Először, országaik nem töreked­nek semmiféle területi vagy egyéb növekedésre.

Másodszor, nem kívánnak sem­miféle olyan területi változásokat amelyek nem egyeznének meg az ér­dekelt népek szabadon kifejezett óhajával.

Harmadszor, tiszteletben tartják minden nép jogát arra, hogy megvá­lassza azt a kormányformát, amely alatt élni akar; kívánják továbbá, hogy állítsák vissza mindazoknak a népeknek szuverén jogait és önkor­mányzatát, amely népeket ettől erő­szakkal megfosztottak.

Negyedszer, fennálló kötelezett­ségeik kellő tiszteletben tartása mellett arra törekednek, hogy minden állam, legyen az nagy vagy kicsi, győztes vagy legyőzött, egyenlő fel­tételekkel vegyen részt a világkeres-kedelemben és jusson hozzá a vi­lág nyersanyagforrásaihoz, amelyek­re gazdasági virágzásához szüksége van.

Ötödször, azt kívánják, hogy gaz­dasági téren megvalósuljon min­den nemzet legszorosabb együttműködése abból a célból, hogy mindannyiok számára biztosítsák a jobb munkakörülményeket, a gaz­dasági haladást és a szociális biz­tonságot.

Franklin Delano Roosevelt

Hatodszor, remélik, hogy a náci zsarnokság végleges szétzúzása után olyan békét teremtenek, amely min­den nemzet számára lehetővé teszi, hogy saját határain belül biztonság­ban éljen, és amely biztosítékot nyújt arra, hogy minden ember minden országban félelem és szükség nélkül élhessen.

Hetedszer, egy ilyen békének minden ember számára lehetővé kell tennie, hogy akadály nélkül kel­hessen át a tengereken és az óceá­nokon.

Nyolcadszor, meg vannak győ­ződve arról, hogy a világ valamennyi nemzetének gyakorlati vagy eszmei okokból el kell jutnia odáig, hogy lemondjon az erőszak alkal­mazásáról. Mivel a jövő békésen nem tartható fenn, ha azok a nem­zetek, amelyek határaikon kívül tá­madással fenyegetnek vagy fenye­gethetnek, továbbra is rendelkez­nek szárazföldi, tengeri és légi fegyverzettel, meg vannak győződve ar­ról, hogy addig is, amíg az általá­nos biztonság szélesebb és állandó rendszerét meg nem teremtik, lé­nyeges követelmény ezeknek a nem­zeteknek a lefegyverzése.

Hasonlóképpen támogatni és elő­segíteni fognak minden egyéb olyan gyakorlati intézkedést, amely csök­kenti a békeszerető népekre neheze­dő fegyverkezés nyomasztó terhét.

Prince of Wales csatahajó, amelyen a nyilatkozat született

Két monda II. Józsefről

(az első olvasmány hangoskönyv formában meghallgatható a cím linkjére kattintva)

József főherceg és az egriküldöttség

Mária Terézia családja körében

Éles eszű, dacos, erős akaratú ifjú volt József főherceg, aki később II. József néven lépett a trónra. Alighogy felserdült, máris uralkodni vágyott, kemény szóval bírálta édesanyja, Mária Te­rézia tanácsosait, ezek meg erősen tartottak tőle, és amikor csak lehetett, borsot törtek az orra alá. De a főherceg se hagyta magát: olykor még az édesanyjának is ellene mondott, mindenben a maga meggyőződése szerint határozott, és amit feltett magában, azt keresztül is vitte.

Történt egyszer, hogy Egerből egy népes küldöttség érkezett Bécs városába. Csupa ősz öregemberből állott, a legidősebb több mint százesztendős, a legfiatalabb, ha ez még fiatalság, kilencven­hat éves. Ugyan miért tették meg gyalog ezt a hosszú utat ezek az ősz öregemberek?

Mária Terézia korában a vallási felekezetek erősen torzsalkod­tak egymással, a római katolikus egyház gyakran visszaélt a ha­talmával, s ahol lehetett, a többi felekezetet elnyomta. Így történt ez Egerben is: a nagy hatalmú Barkóczy Ferenc egri püspök az ott lakó szerbeket, akiket akkor rácoknak neveztek, katolikus vallásra akarta téríteni, és szembe találta magát Vítkovics József­fel, a rácok görög katolikus papjával. Egyik se engedett, és ennek az lett a vége, hogy Vitkovics Józsefet letartóztatták, Budára vit­ték, és ott börtönbe zárták.

Rác népviseletben

Várták, egyre várták az egri hívek, hogy majd csak kiengedik papjukat a börtönből, de bizony hiába várták. Erre Vitkovics Péter, a derék pap édesapja összehívta az öregeket, és azt mondta nekik:- Kenyerünk javát megettük, mindig becsületben éltünk, men­jünk fel Bécs városába, boruljunk le a királynő előtt, és kérjük meg illő tisztelettel, hogy bocsássa szabadon a fiamat, az egri rácok papját!

- Úgy legyen! - mondták erre az öregek, azzal feltarisznyáltak, elbúcsúztak a családtól, és elindultak Bécs városába - gyalog­szerrel.

Hosszú-hosszú vándorlás után végre megérkeztek Bécsbe, ott aztán megtudták, hogy tovább kell menni még onnan is, mert a királynő a közeli kastélyában, Schönbrunnban tartózkodik.

Odavánszorog a sok öreg a schönbrunni park kapujához, s kezdi kérlelni a kapuőrt, engedje be őket, hadd boruljanak le a királynő lába elé. Hiszen kérlelhették, könyöröghettek, mert a kapuőrnek kiadták a parancsot, hogy a királynő senkit se fogad, s a szolgalélek nem gondolt se az öregséggel, se a fáradtsággal, egyedül csak a parancsot hajtogatta: senki se léphet be a schönbrunni palotába.

A schönbrunni kastély kortárs festményen

Keserves sírással, nagy könnyhullatással fordultak vissza az öregek, és már indultak is, hogy Egerbe hazatérjenek. Ahogy mennek Bécs felé, szembevágtat velük egy ifjú hófehér paripán. József főherceg tért vissza a lovaglásból, s amint az öregeket meg­pillantotta, visszafogta paripája száját, megállott, és azt kérdezte az öregektől:

- Ugyan mi járatban vannak? Miért eresztették búnak a fejü­ket?

Akkor Vitkovics Péter, az elfogott pap édesapja előállott, és azt mondta a főhercegnek:

- Nagy jó uram, az én fiam Eger városában a rácok papja. A püspök úr elfogatta, börtönbe záratta. Most azért indultunk útnak, hogy Mária Terézia királynőt megkérleljük, engedje sza­badon a papunkat. De bizony nem bocsátottak a királynő elé, ezért búsulunk, ezért búslakodunk.

- No, ezért egyet se búslakodjanak - mondta nekik a főherceg -, majd én eligazítom a dolgot.

Azzal leszállt a lováról, és megindult gyalog az öregekkel egye­nesen a schönbrunni park felé.

Az öregek nem tudták mire vélni a dolgot, és nagyon tartottak tőle, hogy a goromba kapuőrző ismét visszaküldi őket. Nagyon meglepődtek, amikor látták, hogy a kapuőr alázatosan tiszteleg annak a fiatalembernek, aki közöttük masírozik. Még csak akkor lepődtek meg igazán, amikor József főherceg bevezette őket az édesanyja, Mária Terézia elé, és maga támogatta a kérésüket.

A királynő teljesítette a kérést, az öregek pedig boldogan siet­tek hazafelé. Amikor Budára érkeztek, ott már várta őket a pap­juk, mert Vitkovics tisztelendő urat a királynő parancsára rögtön szabadon bocsátották.

(In: Lengyel Dénes: Kossuth Lajos öröksége. Móra Kiadó, Bp., 1977. 68-70. o.)

II. József elvei

A jobbágyok, a parasztok szívükbe zárták azt a különös császárt, aki egyszerű ruhában járt, meghallgatta a szegény ember pana­szát, s ha lehetett, pártját is fogta az urakkal szemben. De akit a szegények, az egyszerű emberek szeretnek, azt a hatalmasok min­dig gyűlölik. II. Józsefet a magyar nemesek kalapos királynak csúfolták, a bécsi urak és asszonyságok pedig eleinte Mária Teré­ziának árulkodtak róla, később titkon gúnyolódni kezdtek. Sőt amikor észrevették, hogy a császár ezt is eltűri, gyalázkodó ver­seket, röpiratokat írattak ellene.

A császár tisztelte a szabad szó jogát, nem törődött se a magyar nemes, se a bécsi tanácsos gúnyolódásával. De mikor a birodalom kormányzásáról, az elvekről volt szó - ő sem tűrt tréfát, de még ellentmondást sem!

Egyszer felkereste egy előkelő bécsi úrhölgy, és kérte a császárt, léptesse elő soron kívül az ő két fiát.

Megharagudott erre a császár, és azt mondta a hölgynek:

- Asszonyom, én a nők társaságát csak pihenésül keresem, és elveimet a szép nemnek soha fel nem áldozom. Az ön két fia kö­zül az idősebb is csak húszéves, és már kapitány, az ifjabb kano­nok. Mit akar még? Talán bizony az egyiknek hadvezérnek, a másiknak püspöknek kellene már lenni? Őszinteség az udvarnál, szigor a táborban, komolyság keménység nélkül, nagylelkűség gyöngeség nélkül, igazság mindenben. Ezek az én elveim, asszo­nyom.

(In: Lengyel Dénes: Kossuth Lajos öröksége. Móra Kiadó, Bp., 1977. 78. o.)

Schönbrunn ma