A francia felvilágosodás arcai

Montesquieu

A híres politikai gondolkodó, Montesquieu [monteszkijő] (1689-1755) a kor szellemiségének sok jellemzőjét egyesítette magában. Bordeaux [bordó] melletti ősi kastélyában laboratóriumot rendezett be, ahol természettudományi kísérlete­ket végzett (Tanulmányozta pl. a mohák eredetét és a madarak légzési módját.). A jó polgár gondosságával és ügyszeretetével irányította a gazdálkodást kiterjedt szőlőbirtokain. S közben pompás könyvtárában az abszolutista rendszert szellemesen bíráló könyvön dolgozott. A Perzsa levelekben két képzeletbeli perzsa főúr számolt be párizsi tapasztalatairól. A kerettörténet alkalmat adott Montesquieu-nek ahhoz, hogy a kívülálló tárgyilagosságával mutathassa be kora társa­dalmának visszásságait: a laza erkölcsöket, a francia törvényhozás és bíráskodás elavultságát.

A Perzsa levelek csakhamar a felvilágosult polgárok és nemesek népszerű olvasmányává vált. A sikeren felbuzdulva Montesquieu évekre Párizsba költözött. Majd utazgatni kezdett Európában. Bejárta az egész kontinenst. Eljutott Magyarországra is. A legnagyobb hatást Anglia, az angol államberendezkedés tette rá. Hazatérve könyvet írt A törvények szelleméről. Ebben kifejtette, hogy csak az az állam működhet eredményesen, amelyben mások (pl. az országgyűlés) hozzák a törvényeket, mások (pl. állami hivatalok) gondoskodnak a törvények végrehaj­tásáról és megint mások (pl. a bíróságok) a végrehajtás ellenőrzéséről.

Francois-Marie Arouet, azaz Voltaire

A felvilágosodás kezdeteinek legnagyobb hatású alakja Voltaire [volter] (1694-­1778) jómódú, művelt polgári családból származott. Már fiatalon a párizsi szalo­nok kedvence lett szellemességéért, csípős humoráért. Miután egy főúrral összekülönbözött, a Bastille-ba (básztíj) zárták, és csak úgy engedték ki, ha megígérte, hogy egy időre elhagyja Franciaországot. Három évig Angliában élt.

Megismerkedett az angol polgári királysággal, olvasta Newton és más tudó­sok műveit. Hazatérve megír­ta tapasztalatait. Angliát pél­daképül állította a feudális Franciaország elé. Könyvét betiltották, de ő tántoríthatat­lanul hirdette a felvilágosodás eszméit. Terjesztette Newton tanait, ostorozta a francia társadalom visszásságait, kigú­nyolta a tudományos gondol­kodás ellenfeleit. Éles hangon bírálta az egyház felvilágoso­dást gátló tevékenységét. Há­rom évig a felvilágosodás hí­vének, II. (Nagy)Frigyes porosz királynak (1740-1786) udvarában élt, azután a fran­cia határhoz közel, egy kis svájci faluban telepedett le.

Denis Diderot

A francia felvilágosodás nagyszabású, híres alkotása a nagy Enciklopédia, teljes címén az Enciklopédia, avagy a tudományok, művészetek és mesterségek értel­mező szótára. Kezdeményezője és fáradhatatlan szerkesztője, Diderot [didró] (1713-1784) szintén polgári családban született. Apja egy kelet-franciaországi kisvárosban kézműves volt. A fiatal Diderot szülővárosában, majd Párizsban folytatta tanulmányait, azután leckéket adott és főleg angolból fordítgatott. A kor felvilágosult ifjaival együtt eljárt a párizsi kávéházakba és a könyvkereskedők boltjaiba beszélgetni, vitatkozni, tanulni. Sokoldalú műveltségre tett szert. Ezért, amikor egy neves könyvkereskedő elhatározta, hogy franciára fordíttatja a kor­szak legnépszerűbb angol enciklopédiáját, a munkával Diderot-t bízta meg. Ő szívesen vállalta a feladatot, de azt javasolta, hogy ne érjék be az angol munka egyszerű átvételével, hanem készítsenek egy önálló „mindentudó" francia encik­lopédiát, amely magában foglalja azokat a korszerű ismereteket, amelyeket a tu­dományokról, a művészetekről és a mesterségekről tudni érdemes.

A munkálatok elindultak, és több mint 900 oldalon megjelent az első, majd a második kötet. Az Enciklopédia a művelt közönség körében hatalmas sikert aratott, de a felvilágosodás ellenségei, a jezsuiták és a párizsi egyetem pro­fesszorai támadási indítottak ellene. Ennek hatására a kormány betiltotta az első két kötetet. Az olvasók azonban követelték a folytatást. Gazdag polgárok pénz­zel is támogatták az Enciklopédia kiadását. S egyre többen jelentkeztek munkatársnak is. Voltak közöttük híres tudósok, írók, történészek, jogászok, művé­szek, orvosok, felvilágosodott papok, nagyvállalkozók és egyszerű mesterem­berek. Így azután napvilágot láttak a következő kötetek. A 7. kötet megjelenése után az Enciklopédia megint betiltásra került. Ezután szerkesztése és nyomtatá­sa titokban folytatódott, de végül-több mint húsz éves munka eredményeként­ megjelent a teljes mű 28 vaskos kötetben. A 60 000 címszót tartalmazó hatalmas sorozat írásában száznál is többen vettek részt. Maga Diderot, a vállalkozás lelke, mintegy 1200 cikk szerzője volt. Egész életét, ragyogó tehetségét csaknem kizá­rólag az Enciklopédiának szentelte. Az Enciklopédia hatása túllépett Franciaor­szág határain. Nemcsak a művelt főurak és polgárok, hanem a legtöbb európai uralkodó könyvtárában is helyet kapott.

A felvilágosodás első képviselői a királyi önkényuralomnak (az abszolutizmusnak) és a középkori gondolkodásmódnak üzentek hadat. Rousseau [russzó] (1712-1778) azonban már a polgári társadalmat is kritikusan szemlélte. Ő pol­gári családban látott napvilágot. (Apja Gentben órásmester volt.) Harmincéves, amikor a felvilágosodás „fővárosában", Párizsban próbál szerencsét. Kísérőzenét szerez Voltaire egyik színdarabjához. Operáját a királyi udvarban is bemutatják. Zenei cikkeket ír az Enciklopédiába.

Jean-Jacques Rousseau

Igazi hírnévre azzal az értekezésével tett szert, amelyben feltette a kérdést: „Használt-e az emberiségnek a tudományok, a művészetek, az ipar fejlődése?" A kérdésre nemmel válaszolt. „Vissza a természethez!" - hirdette. S kiegészítette azzal: a „természetes állapot" az emberek közötti egyenlőség.

A társadalmi szerződés című híres művében arról írt, hogy az igazságos tár­sadalomnak a szabad és egyenjogú polgárok, valamint a polgárok és az uralkodó „szerződésén" - társadalmi megegyezésén - kell nyugodnia. Emile [emil] című könyvében pedig arról, hogy a gyerekeket a természet megismerésére és a termé­szet törvényeinek megfelelően kell nevelni. (Minden életkorban azt tanítani ne­kik, ami a leginkább érdekli őket.)

Rousseau tehát nemcsak bírálta korának társadalmát, gondolatai a társada­lom átalakítását célozták. Eszméit a következő évek forradalmai próbálták megvalósítani.

[Dr. Szebenyi Péter: Az újkor szellemi élete nyomán. In: Foki Tamás-Szebenyi Péter-Ujvári Pál: Az újkor. Segédkönyv általános iskolai tanulók számára. Korona Kiadó, Bp., 1999. 19-22. o.]

Az új római császár

Nagy Károly lovasszobra

799-ben egy nyilvános körmenet al­kalmával egy lázadó csoport meg­rohanta a pápát, s kegyetlenül meg­verte. A zendülők kolostorba zárták III. Leót. A pápa azonban a fogság­ból megszökött, és a frank uralkodó, Károly segítéségét kérte a lázadók ellen. Károly meg is ígérte, hogy fényes elégtételt szerez a pápának. 800 decemberében nagy egyházi bírói szék ült össze a római Szent Péter ­templomban. Károly király elfoglalta helyét, és így szólt:

- Azért jöttem Rómába, hogy mint a rómaiak védőura helyreállít­sam az egyház rendjét, megbüntes­sem a főpásztoron elkövetett gonosz tetteket, és ítéljek a rómaiak mint vádlók és a pápa mint vádlott között.

A vádaskodók közül senki sem tudta állításait bizonyítani, a pápa viszont esküvel tisztázta magát.

A pápa nem maradt hálátlan. De­cember 25-én, karácsony napján, amely az akkori időszámítás szerint a 801. év első napja volt, Károly római patríciusi díszben jelent meg a Szent Péter-templomban. A mise végezté­vel letérdelt az oltár elé imádkozni. Ekkor III. Leó pápa hirtelen odalépett hozzá, és Károly fejére tette a római császári koronát. Az összese­reglett nép eközben ujjongva há­romszor kiáltotta:

- Adjon Isten hosszú életet és dia­dalmat Károlynak, a legjámborabb Augustusnak, a rómaiak Istentől megkoronázott, békeszerető nagy császárjának!

Nagy Károly német-római császári díszben

A pápa régi szokás szerint el­mondta az áldó imát, megérintette Károly ajkát és kezét, és meghajolt előtte. Ezután fölkente császárrá.

Nagy Károly életrajzírója szerint a császár erős, magas növésű ember. Feje kerek, szeme nagy és eleven, orra nagyobb valamivel a közép­nagyságnál, haja későbbi éveiben fe­hér, arca derült és vidám, termete csupa felség, járása szilárd, tartása egyenes, hangja csengő, bár nem olyan erős, mint tagbaszakadt termete sejtette. Szeretett lovagolni, vadászni és úszni, s e téren mindenkit felülmúlt. Frank módra öltözködött, és csak Rómában viselt római öltö­zetet. Vászoninget hordott, amelyet lányai szőttek; efölött ujjast, amelyet selyem öv szorított derekára. Lábán harisnya és cipő volt. Télen vidrabőr borította vállát és mellét. Felső ru­hája rövid velencei köpeny volt. Aranymarkolatú hosszú kardját min­dig magával hordta.

Életmódja rendkívül egyszerű volt. Ételt, italt nagyon mértéklete­sen fogyasztott, az ittasságot gyűlöl­te. Nagy lakomákat ritkán adott. Evés közben régi királyok történeteit vagy Szent Ágoston iratait olvastatta fel. Ilyenkor szerette az éneket és a hárfát is. Evés után szeretett aludni, de éjszaka négyszer-ötször is felkelt álmából, elővette írótábláját, amely mindig vánkosa alatt volt, vagy a csillagos égben gyönyörködött. A nap minden óráját kihasználta. Még öltözködés közben is tanácskozott az államügyekről vagy más fontos kér­déseket döntött el. Mindenről vilá­gosan és belátással nyilatkozott. Jámbor hívő volt. Templomba há­romszor is járt naponta, s ügyelt arra, hogy a templomból minden zavaró vagy megszentségtelenítő dolog tá­vol maradjon. Sűrűn gyakorolt jótékonyságot nemcsak saját alattvalói között, de birodalma határain túl is.

Nagy Károly hermája

A legtávolabbi uralkodókkal is jó viszonyt ápolt, hogy segíthessen az ott élő, szűkölködő keresztényeken. A pápaságot elhalmozta ajándékai­val. Rómában négyszer járt. E várost nem győzte eléggé díszesíteni és fej­leszteni.

[In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály. Korona Kiadó, Bp., 1994. 4-5. oldal]

A Frank Birodalom kialakulása (forrás: Wikipédia)

Rodostótól a kassai dómig

Természetéhez híven és a nemzet távoli jövőjét tekintve Rákóczi böl­csen döntött, amikor a kegyelmet visszautasította. Lemondott óriási vagyonáról, régi élete minden szépségéről, hogy a száműzetés bi­zonytalanságát válassza. Így lett belőle legenda, töretlen eszme, szomorú sorsával is felemelő pél­dakép. Akik vele maradtak, iránta való szeretetből tették, nem elke­rülhetetlen szükségből. Hosszú út állott még legtöbbjük előtt.

Rákóczi rodostói háza

A bujdosók többsége 1720. ápri­lis közepén költözött Rodostóba. Ez a városka Törökországban, a fővá­rostól, Konstantinápolytól lóháton kétnapi távolságra, a Márvány-ten­ger partján található. Az örmény ne­gyedben kaptak huszonnégy házat a magyarok. A dombtetőről a tenger felé lejtő házsorukat hamarosan a „magyarok utcája" néven emlegette a lakosság.

A fejedelem szigorú rend szerint élt, mindig egész napra talált tenni­valót. Holta napjáig nem tespedt el, ivásba nem menekült, mint annyian mások, szemernyit sem adott fel belső méltóságából. Sokat olvasott, sokat írt, néha festegetett, azonkívül asztalosműhelyében órákon át dol­gozott. Ízléséhez kézügyesség, szak­mai büszkeség párosult. Hajdani kedvtelései közül egyedül a vadá­szathoz maradt hű.

Rodostó látképe és a "magyarok utcája"

1735. április 8-án, nagypénteken, hajnali három órakor, ötvenkilenc éves korában halt meg Erdély utolsó fejedelme, minden idők egyik leghí­vebb magyarja.

Testét Rodostóban földelték el, három hónappal később átszállítot­ták Konstantinápolyba, a jezsuita templomba, ahová harminc eszten­dővel ezelőtt a fejedelem édesanyját temették. Zrínyi Ilona maradványait bezárták most fia koporsójába, úgy helyezték őket együtt nyugovóra.

Százhetvenegy esztendőn át ma­radt befalazva az a koporsó a szultán birodalmának fővárosában. 1906-ban hozták haza szeretett hazájába a porladó csontokat. Budapesten tíz ­és tízezrek álltak némán sorfalat, míg a gyászmenet a Keleti pályaudvartól a fejedelemről akkor elnevezett úton elvonult.

Rákóczi kőkoporsója a kassai dómban

II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós és felesége, vala­mint Sibrik Miklós udvarmester te­temét a kassai dómban, Thököly Imre maradványait a késmárki lu­theránus templomban helyezték örök nyugalomra.

[R. Várkonyi Ágnes nyomán in: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály számára. Korona Kiadó, Bp., 1994., 222-223. o.]

A trencséni csata

Trencsén régi látképe

Rákóczi előbb Lipótvár gyenge helyőrségét szerette volna megadásra késztetni, de közben Trencsénből jöttek olyan hírek, hogy a vár élelem hiányában a legvégsőkig jutott. Ber­csényi és tisztjei mindenáron Tren­csén ostromát szorgalmazták. A fe­jedelem jobb meggyőződése ellenére engedett nekik, de már nem tudták megakadályozni, hogy Viard császári tábornok élelemmel és fegyverrel ne segítse meg a trencséni várőrséget. Az újból magyarországi főparancs­nokká kinevezett Heister és Pálffy Já­nos horvát bán is megindult a csá­szári csapatokkal a Vág völgyében észak felé. A morva határ közelében fekvő trencséni vár alatt augusztus 3-án csaptak össze a számbeli fö­lényben lévő kurucok a nagyobb tu­dású, szervezettebb császáriakkal (1708).

A fejedelem a jobbszárnyon álló, veszélyeztetett lovassága segítségére vágtatott karabélyosaival, de lova egy árok átugrásakor megbotlott, felbu­kott, és kiadta páráját. Rákóczi eszméletét vesztette, a bal szeme fölött megsebesült, erősen vérzett. Apró­dainak valahogy sikerült a csata fer­getegeiből kimenteniök, és véletlenül éppen azon a lovon, amelyen hajdan a bécsújhelyi börtönből megszökött. A fejedelmet a kistapolcsányi kastélyba vitték.

Bottyán János már másnap ott volt, hogy mindenben segítsen, már amennyire lehetett. Rákóczi első­sorban vele tanácskozott, bepólyált fejjel, még kissé kábultan. De mit számított az a seb a vereséghez ké­pest! Legalább háromezren estek el Trencsénnél. A császáriak csak pár száz embert vesztettek. A meg­maradt kurucok szétoszlottak, és igyekeztek visszatérni családjuk­hoz. Trencsén alatt a szabadságharc sikerének utolsó reménye veszett el.

Trencsén ma (Szlovákia)

 [R. Várkonyi Ágnes nyomán in: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály számára. Korona Kiadó, Bp., 1994., 221-222. o.]

Rákóczi szökése a börtönből

Bécsújhely

Rákóczi börtönének parancsnoka, Lehmann kapitány porosz szárma­zású volt. Igencsak tisztelte a porosz királyt, s mikor meghallotta, hogy az különösen érdeklődik a magyar főúri fogoly felől, ő is gondjaiba vette. Megengedte, hogy felesége titkon bejöjjön hozzá, parasztmenyecske­ öltözetben. Sőt rájött később, hogy éppen a porosz államérdek szem­pontjából talán ajánlatos lenne, ha foglya nem végezné vérpadon...

Most már látta Rákóczi, hogy csak a szökés segít. Egy novemberi napon, ahogy bealkonyodott, Lehmann ka­pitány elküldte Rákóczi szobája elől az őrt faggyúgyertyáért. Mire az őr visszaállt az ajtó elé, erre csörtetett a vár parancsnoka, s benyitott a kapi­tány szállására. A szoba sarkában spanyolfal állt, s mögüle izgatott suttogást hallott, a kapitány pedig hirtelen elfújta a mécsest. Teljes sö­tétség lett. Aztán meg ajánlotta, nézzék meg a rabokat. A várpa­rancsnok nem ellenkezett, úgy vélte, valami találkát zavart meg. Amint betette maga mögött az ajtót, a kapitány öccse meg egy dragonyos lépett elő a spanyolfal mögül.

Néhány perc múlva Lehmann ka­pitány ment végig a várbörtönön, utána az öccse, s néhány lépéssel hátrébb egy dragonyos nehéz zsákot cipelve. A termekben meg a kongó folyosókon az őrök éppen akkor gyújtogatták a mécseseket. Meg se nézte senki a fekete bajuszú drago­nyost meg a zsákját; nagy, nyugodt léptekkel ment az ki a kapun, ahol az őrség tisztelgett a kapitánynak. Egy özvegyasszonynál délelőtt lovat hagytak ezen a napon. Estefelé jött a szürkéért valami dragonyos; a szol­gáló rácsudálkozott, milyen derék nagy legény. Nem sokkal később Bécsújhely város kapujában az őrök éppen nekigyürkőztek, hogy le­eresszék a sorompót, ahogy éjszakára szokás. Ám akkor ügetett a kapu felé egy jó formájú szürke ló, hátán önfe­ledten dúdolgató dragonyossal; hát várták, míg átment a kapun az a dra­gonyos, gondolták, részeg.

Rákóczi menekülése egykorú metszeten

Közben besötétedett, s megeredt a zápor, de Rákóczi gyorsan odatalált a vadaskert végéhez, ahol apródja vár­ta lovakkal, s máris nekivágtak az éj­szakának.

Rövid idő múlva Magyarország minden vármegyéjében kihirdették I. Lipót császár rendeletét: aki élve adja kézbe Rákóczit, tízezer forintot kap; hatezret, aki holtan. Ki meg rejtőzteti, tud felőle, de hallgat, an­nak még az anyjától szopott tej is ke­serűre fordul. December végén négy nagyobb városban Lehmann kapi­tány négybe vágott testének darabjait tűzték ki elrettentő például.

[R. Várkonyi Ágnes nyomán In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv 6. osztály számára 215-216. o.]

Konstantinápoly 976.

Robert Low tanácsai azoknak az utazóknak, akik Bizánc nyüzsgő fővárosába igyekeznek mikor egy új császár készül a trónra lépni

MIKOR MENJÜNK

II. Baszileosz megkoronázása

Most. Ne késlekedjen. Ha nyugatról érkezik, sokáig tarthat az utazás, és nem szeretné kihagyni az ünnepséget, amelyet annak tiszteletére rendeznek, hogy II. Baszileiosz 18 évesen elfoglalja a trónját. Feledhetetlen esemény lesz - még akkor is, ha feltehetően  nem egy „egyszer az életben” alkalom, hiszen könnyen elképzelhető,, hogy II. Baszileioszt egy hónapon belül megvakítják, vagy meggyilkolják, hogy valaki más üljön a helyére. De ez nem ronthatja el a látványosságot, mégiscsak egy hatalmas birodalom uráról van szó, ne higgyen a bolgár szomszédok randalírozásáról vagy a keleti lázadásról szóló pletykáknak.

MIT VIGYÜNK

A legnagyobb pengét, amit csak talál és a legmegbízhatóbb barátokat. Veszélyek leselkednek még a legbejáratottabb útvonalon is. A bolgárok miatt most talán a legbiztonságosabb Kijev felé kerülni, és a nagyfejedelemség földjein átvágni. Ha keresztény, hivatkozhat az isteni könyörületességre, de a sztyeppén portyázó besenyők nem átallhatnak hangos nevetésre fakadni erre. Fogadjon egy tolmácsot is, aki lehetőleg görögül és arabul is beszél. A legjobbakat a rabszolgakereskedők között találja, akik a lábujjaik nélkül is el tudnak számolni húszig.

KÖLTSÉGEK

Ez itt Konstantinápoly, amely Omphaloszként, a Világ Köldökeként is ismert. Vagy Miklagaardként is, az északról jöttek számára. A világ összes vert pénze forgalomban van itt a szász pennytől a Rusz ezüst hrivnyáján át az arab dirhamig. Egy hrivnyáért nagyjából 25 dirhamot adnak, egy dirham pedig körülbelül annyit ér, mint egy bizánci millaresio... most már érthető, miért van szükség egy ügyes helybélire. Az áraktól le fog esni az álla. A selyem például hihetetlenül olcsó, de a kenyér ára meglepetést okoz, akkor is, ha látogatóként meg kell venni, és akkor is, ha látja, ahogy a helyieknek INGYEN osztogatják. Jobb nem veretlen ezüsttel, gyűrűpénzzel vagy hasonlóval fizetni, a kereskedők preparált mérlegekkel várják a gyanútlanokat. Akasszon néhány érmét egy erszényben az övére a zsebtolvajok megtévesztésére, a többi pénzt viszont rögzítse a hóna alá vagy a lábai közé, onnan nem olyan könynyen tűnik el.

SZÁLLÁS

Hatalmas lesz a nyüzsgés. A városban nagyjából 800 000-en élnek (ebben az időben London

lakossága 12 000, Rómáé tied pedig 35 000), és ez jócskán meg is duzzad a nagy napra. A szállásért fizetni kell, hacsak keresztényként nem sikerül bekönyörögnie magát egy templomba vagy egy kolostorba. De minden esetben készüljön fel arra, hogy ágyát idegenekkel, illetve bolhákkal és poloskákkal kell megosztania.

Hagia Sophia ma

ÉTKEZÉS, SZÓRAKOZÁS

Az emberek itt régi római módra fekve étkeznek, ez furcsa lehet a padon lakomázáshoz szokott nyugatiaknak Semmi pénzért nem lehet valamirevaló serhez jutni, cserébe a bor igencsak olcsó. Az ételek olyan fűszerekkel készülnek, melyek nyugaton saját súlyukat érik aranyban, de az utcai árusoknál nem kerülnek sokba az egyszerű fogások.

LÁTNI- ÉS TENNIVALÓK

Egyesek már annyival is beérhetik hogy egynél több emeletes házat, vagy olyan szerkezeteket láthatnak, amelyek csupán a szórakoztatás kedvéért a levegőbe dobálják a vizet. Másoknak pedig ott az HagiaSophia, a szent bölcsesség hatalmas temploma, ahol II. Baszileiosz koronázási ceremóniának java része is helyt kap. Aztán ott van még az Aranyszarv-öblöt lezáró hatalmas lánc, amely a belső kikötőt védi (jól szolgált a portyázó szlávok betörése ellen 969-ben), illetve a tíz ember magas, kettős fal. Ha szórakozásra vágyik, menjen a Hippodromba, ahol ló- és harciszekér-versenyeket rendeznek, és fogadjon a győztesre. A szurkolótáborok - amelyek jól megkülönbőztethetőek különböző színű sáljaikról - sokszor annyira felhergelik magukat, hogy zavargások törnek ki, így a barbárabb vidékekről érkezők is otthon érezhetik magukat.

VESZÉLYEK

Ha egy tolvaj meglép a pénzével vagy átveri egy ravasz kereskedő, ne adj isten egy olyan kocsmárossal találkozik, aki nem nevet a viccein, egyetlen dolgot tartson észben. Nem. Ölünk Meg. Senkit. Hazájának szokásait itt nem tartják tiszteletben, és a rómaiak - akik valójában leginkább görögök- elég lesújtó véleménnyel vannak a barbárok viselt dolgairól (barbár mindenki, aki nem bizánci görög, és ezért érthetetlen „bar-bar" ugatással beszél). Ennek ellenére nem dívik a halálbüntetés, ugyanis humánusabbnak tartják levágni a bűnös kezét, lábát vagy fülét, esetleg kitolni a szemét. Úgy pedig nem lenne egyszerű hazajutni.

[In: BBC History 1 (2011) 6. szám 90-91. o.] 

Kocsiverseny a konstantinápolyi hippodromoszban [az animációs filmet a Byzantium 1200 munkacsoport készítette]: