Hídépítés Dunaföldváron

Maga a Méltóságos Fejedelem készül át a Dunán. Itt jelölték ki Solt alatt a hadak átkelőhelyét. Bottyán dolga csupán annyi lett volna a feje­delem parancsa szerint, hogy a du­nántúli oldalon őrködjék ezredével. Néhány nap múlva azonban a ví­zimolnárok, a hajóácsok, a súlyos gerendákat cipelő jobbágyok, az egész tábor csak az ő szavára figyel.

Rákóczi egy saját kezű levele

Rákóczi tanult hadmérnökeit küldte le ide. Nem cölöpökön vernek hidat, hanem repülőhidat, hajóhidat építenek. Gerendaszerkezetének az áthaladó nyolc-tízezer főnyi hadse­reget kell megtartania. Tudást, szak­értelmet kívánó munka ez. A sánc­építésről nem is beszélve, a földvári őrség 4-5 fontos ágyúkkal is lőheti.

A mérnök hadnagyok azonban alighogy lejöttek, küldték felhábo­rodott, vészjósló jelentésüket. Elbánt velük Bottyán generális, rajzaikra, számításaikra rá se hederít, meg se hallgatja őket. Baj lesz ebből és fel­becsülhetetlen kár. Váltott lovakon hozzák Bottyán­nak a fejedelem szigorú levelét: „Nagy kedvetlenséggel értvén, hogy az odaküldött mérnökkel nemcsak becstelenül bánt, hanem mindenek­ben ellenkezőt cselekedett. Paran­csoltatik másszor olyanokban, ami­hez nem tanult, és nem ért, hivatallyán kívül való állapotban magát ne avassa."
 Más generális már megsértődne. Bottyán azonban jó katona. Neki Rákóczi egész parancsa a fontos. Mire kivirágzik a bodza, a hídnak, a sáncnak, az egész átkelőhelynek áll­nia kell. Hiszen a nyár végén or­szággyűlés lesz. Meghalt Lipót csá­szár, király nélkül az ország. Itt Pest alatt, a rákosi mezőn új uralkodót választanak. De csak akkor, ha a Dunántúl is Rákóczi hűségére tér­het. Vagyis nem késlekedhetnek. Ezt ugyan a mérnök hadnagyok nem ér­tik, csak azt tudják, vasmacskák nél­kül nem lehet hidat építeni. No meg Bottyán a vízi mesterséghez mégis­csak ért valamit. Megtanulta még végvári vitéz korában, amikor a ko­máromi hajósokkal átkelőket építet­tek a Dunán. Lám, a vasmacskák helyett milyen jól megteszik a fűzfa­vesszőből font és kővel megrakott kosarak. Megnőtt a tekintélye a ha­jóépítő parasztemberek előtt, pedig először ugyancsak furcsán néztek rá, amikor ő is kézbe vette a szekercét, hogy szaporábban menjen a munka.

gr. Esterházy Antal kuruc tábornagy

Rövidesen áll a híd. Előbb az ágyúkat vontatják át ökrökkel, aztán Eszterházy Dániel ezrede lépeget át rendben, majd Dániel úr hintó­ja ringatódzik végig kényelmesen. Senkinek eszébe nem jut a hadmér­nökök aggodalma: vasmacskák nél­kül elsodorja a hidat a folyó. Jöhet már Rákóczi hadserege.

De igaz, amit Bottyán mond: Földvárt be kell venni, addig itt nem lesznek biztonságban. Június elején Eszterházy és Bottyán hadai körül­veszik a várat. Vay Ádám az innenső parton hallja a híreket. Bottyán a szőlőhegyről löveti a védősáncokat, a várból ágyúval lőnek rá. A vár déli oldalát széles tó védi, innen támad­nak. Bottyán a sáncok előtt jár, egy hadnagya megsebesül, őt nem fogja a golyó. Elfoglalják a védősáncokat, a strázsatornyot felégetik, a német be­szorul a felsővárba, de veszettül tü­zel. Bottyán sérthetetlen.

Vay Ádám erre már csak nagyot sóhajtott. Még egy ember van, akit így csudál, szeret a nép, akiről azt hi­szi, hogy ereje végtelen: Rákóczi Fe­renc.

A fejedelem dunántúli hadjárata ekkor mégis meghiúsult. Mikor hírét hozták, hogy felmentő sereget indí­tottak Budáról, sajkásokkal és erős lovasezredeket ágyúval, Eszterházy visszasétált a túlsó partra, Bottyán pedig a gyalogságot elhelyezte Bottyán-várban (a kiépített sáncot ne­vezték így), lovasezredével és a saj­kásokkal pedig megtámadta a csá­szár tábornokát.

Bottyán vára

A császár sajkásai visszafordultak, a császári lovasság megtorpant. Ám Bottyán arcán és lábán súlyosan megsebesült. Mikor a várbeli hajdúk ezt meghallották, pánikba estek. Még az éjjel odahagyták Bottyán-­várat, átmentek a túlsó partra. Az el­lenség aztán elfoglalta a sáncokat, és szétbontotta a hidat. A katonaság csak akkor nyugodott meg, amikor elterjedt a híre: nem is a harcban. hanem még gerendafaragás közben sérült meg Bottyán arca.

Ám 1705 októberének egyik kö­dös napján Horváth Tamás szállta meg vagy százötven hajdúval a Duna partját Soltnál, Földvárral átellenben. Szekérsorok fordultak, sajkákat, kompokat hoztak, hajókat raktak össze. Átkeltek a Dunán, és beásták magukat a parton. Egyik hajnalon pedig a földvári őrség taracklövések­re és eget rázó dobpergésre riadt. Ezer meg ezer kuruc rohanta meg a falakat, és mire megvirradt, Földvár várán Rákóczi zászlaja lengett.

1705. november 4-én Bottyán ge­nerális átkelt a Dunán, és Földvárról levelet küldött Dunántúl népeihez: keljenek fel, esküdjenek hűséget az új Magyarországnak! 

[In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskolák 6. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp. 1994. 218-219. o.]

A zólyomi párviadal

Bottyán János feltételezett ábrázolása

Öreg vitéz ugratott ki a mező kö­zepére: kész vitézi párviadalra! Régi szokás volt ez, a török harcok idejé­ből való. Vitézi párviadalban mérték össze, próbálták meg erejüket a vég­várak magyar meg török katonái. Szégyenben marad a sereg, ha nem vállalja senki a kihívást.

 Kényesen lépked a paripa. Lovasa büszkén méregeti a kuruc sereget. Ezredesi egyenruha csillog rajta. Fél szemére vak. Bottyán János. Úgy is­merik mindkét seregben: Vak Bottyán. Többen lehettek a kurucok között, akik egykor vele együtt har­coltak, vagy az ő csapatában szolgál­tak. Maguk közül valónak érezték. Hiszen itt kezdte Bottyán, ezen a tá­jon, a Garam meg a Vág vidékén a hadi szolgálatot, mint egyszerű vég­vári vitéz. Bement a törökök közé subában az érsekújvári várba, s ki­dobta a minaretből az imát kiáltó dervist Mire magukhoz tértek a ja­nicsárok, s megütötték a lármado­bot, Bottyán ott nyargalódzott a bástyák alatt katonatársaival. Kihívta másnap próbára az érsekújvári törököt, vegyen elégtételt, de a párvia­dalra akkor senki nem vállalkozott. Nagy híre járt már akkor is Bottyán kardforgató tudományának, pedig ifjú legényke volt csak. Most pedig haja, bajusza, mint ősz végi hajnalo­kon a rét füve: deres. Katonahíre öregbült korával. Nem adták ingyen a császár hadseregében még a török háború idején sem a tiszti, főleg az ezredesi rangot a magyar vitéznek.

Kuruc-labanc párviadal

Nem jól van az sehogy sem - gon­dolják a kuruc katonák -, hogy Bottyán nincs itt közöttünk. Senki­nek sem volt kedve párviadalra kelni vele. De mégis! Ocskay ugratott elő. Meglengette ezüstforgós kucsmáját. Elfogadta a párviadalt. Arca piros volt, tüzelt a szeme; most megmu­tatja, ki a legvitézebb bajvívó! Elő­ször kopjával mentek egymásra. Együtt vizsgázott most az ügyesség és az erő. Ismerni a kopjatörés fogá­sait nem elég: aki nem ül biztosan a nyeregben, az könnyen a földre re­pül. Háromszor vágtattak egymás­nak. Ocskay hajlott fürgén, ügyesen, Bottyán mint a tölgy. Eldobták a kopjákat, s már kezükben a kard.

Ocskay 23 esztendős volt, Bottyán hatvannál is több. Csattogott, szik­rázott a vas. Most kardot rejtve pisz­tolyt rántottak. Könnyebb célba venni röptében a fecskét, mint a vitézt táncoló paripáján. Bottyánt nem lehetett megelőzni. Leesett Ocskay fejéről a kucsma, csillagos forgójá­ban sólyomszárny - előredőlt, szá­ján, orrán ömlött a vér: mellén talál­ta a golyó. Bottyánt úgy kellett le­emelni a lóról, dereka lucskos volt a vértől.

Felbomlottak a császári gyalogo­sok sorai, húzódtak vissza a városba. Hiába! Szabályos ütközetnek nem mondható már, ami ezután történt. A szűkszavú jelentésekből nem is igen lehet tudni, mi történt itt való­jában. Talán egy kuruc gyaloghajdú elsütötte a puskáját, s erre megindult az egész gyalogság, lovasság rend nélkül, s a város házai között vágták, ütötték a labancokat, a lovasok a vár kapuján is behatoltak a menekülők után, de itt a német dragonyosok már fölényben voltak.

Zólyom vára 1596-ban

Zólyom vára végül is megadta magát, s a bányavárosokba ismét bevonultak a kuruc csapatok. Bottyánt pedig seblázban vitték haza Esztergomba.

A 18. században már szokatlan párviadal mellett egy másik körül­mény is emlékezetessé tette a zólyo­mi csatát. Vak Bottyán már ekkor tudta, hogy rövidesen felajánlja szolgálatait Rákóczinak. S Rákóczi a tokaji táborban december 20-án aláírta Bottyán generálisi kinevezé­sét.

[In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskolák 6. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp. 1994. 218-219. o.]

Egymásra találás

Brezáni kiáltvány

Március közepén Rákóczi éppen vadászaton volt, amikor a brezáni várban jelentették Bercsényinek, hogy odakünn a városka utcáin két idegen a fejedelem iránt érdeklődik. Bercsényi leküldte a lovászát, hogy ha a két fáradt vándor magyar lenne, vezesse be őket. Csakhamar elébe toppant mindkettő, de egyiket sem lehetett szóra bírni. Ám amikor Rá­kóczi kisvártatva megjött, a két láto­gató sírt-nevetett örömében. Baltát kértek, széthasították botjukat, és összetekert levelet húztak ki belőle.

Rákóczi jobbágyai küldték az írást Papp Mihály elszegényedett mun­kácsi nemessel és Bige György egy­kori kuruc hadnaggyal. A jobbágyok kérve kérték Rákóczit, jöjjön haza, álljon a nép élére, mert egyes­-egyedül - tőle várnak segítséget.

Hegyalján a jobbágyság három­ezer férfit rögtön fegyverbe tud szó­lítani, és ha maga Rákóczi áll az élükre, remélhető, hogy a kisneme­sek is csatlakoznak majd. Rövid töp­rengés után a két bujdosó főnemes megállapodott a jobbágyok két kül­döttével, hogy Bercsényi lovásza ve­lük megy vissza, alaposan körülnéz az északi vidéken, és beszámol a lá­tottakról. Ugyanakkor Rákóczi ismét sürgette a francia királyt, kérte az immár közeli felkelés támogatását. Május eleje volt már, mire a lo­vászmester megtért Brezánba. Nem egyedül jött, küldöttséggel, és Papp Mihály mellett most már ott állt Rá­kóczi tarpai jobbágya, Esze Tamás is, aki a felkelést sürgetők titkos ta­nácskozásainak legfőbb szervezője volt. Szikár, kemény, világos eszű ember. Kézzelfogható bizonyságot akart arról, hogy Rákóczi elvállalja a magyar felkelés vezetését.

Rákóczi-szabadságharc zászlaja

Esze Tamásék kiáltványokkal és zászlókkal tértek haza. Rákóczi és Bercsényi az egész országot fegy­verbe szólította: minden igaz ma­gyar, hazaszerető és édes országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó keljen fel, fogjon fegyvert a képtele­nül hatalmaskodó, zaklató, adóztató idegen birodalom ellen! A zászló egyik oldalán a Rákócziak címere volt, az R. F. kezdőbetűkkel, a mási­kon a felirat: Cum Deo, pro patria et libertate (Istennel, a hazáért és sza­badságért).

Rákóczi egy lengyel nemesasszonynak a magyar határ közelében fekvő birtokára ment. Ide hozták neki hírül, hogy az ezredeskapitánnyá kinevezett Esze Tamás vezeté­sével a türelemre intő fejedelmi pa­rancs ellenére is, Tarpán, Várin és Beregszászon a zászlókat kibontot­ták, és a nép megtámadta a császári­akat és a nemeseket.

Rákóczi válaszút elé került. A ne­hezebb utat választotta. Június elején indult Magyarország felé. Mindössze szolgái kísérték, meg néhány ka­tona. Egynapi járóföldre lehettek a magyar határtól, amikor futár érke­zett, és elmondta, hogy szétverték Kis Albert és Esze Tamás kuruc se­regét. Rákóczit megrázta a hír. Kü­lönösen mikor kiderült, hogy a kurucok még felderítőket sem küldtek szét, és nem állítottak őrséget. Ilyen fegyelmezetlen népséggel viseljen hadat? A legokosabb lenne vissza­fordulni. Még nem késő! „De báto­rított és erősített az a szándék, hogy megérdemeljem a nép bizalmát és szeretetét" - írta évtizedek múlva.

Június 14-én a „haza küszöbén" volt. Egy lovast indított a Beszkidek déli oldalán álló Esze Tamáshoz, hogy vezesse elébe katonáit.

És elkezdődött az, amire addig még nem volt példa. Egy ország leg­előkelőbb, leggazdagabb, kiváltsá­gosnak született embere állt az ön­ként hozzásereglő legszegényebbek élére. Rákóczi legalább ezer gyalogost és mintegy háromszáz lovast várt, ehe­lyett mindössze kétszázötvenen ér­keztek, közülük csak ötvenen ló­háton. Rendetlenül tolongó, kaszá­ra-kapára kapott sereglet volt ez. Rossz parasztpuska csupán néhá­nyuk hátán, és sokan rongyosak, csizmája pedig kevésnek van. A fel­kelők szintén csalódást éreztek. Csillogó brokátba öltözött nagyurat vártak, ékszerektől ragyogó mente­kötővel. És most egy talpig feketébe öltözött fiatalembert láttak maguk előtt minden dísz nélkül. (A fejede­lem az édesanyjáért viselt gyászt.)

Veszprémi Endre: Rákóczi és Esze Tamás találkozása

Rákóczi hosszú beszédet mondott. Szólt a haza iránti lankadatlan buz­galmáról, és nagy ígéretet tett: aki a szegény nemzet felszabadítására fegyvert köt, az mindenféle úrdolgá­tól, adózástól felszabadul maga is. Nem lesz többé jobbágy. E fogadalom hallatára mind örömmel tet­ték le rá a hűségesküt.

Rákóczi két napig csapatokba osztotta a kicsiny hadat, kijelölte az őröket, vigyázott, hogy ne hozzanak embereinek se bort, se pálinkát, el­lenőrizte az élelem kiosztását, és még éjnek idején is sokáig talpon volt, hogy titkon meghallja, hogyan vé­lekedik a nép róla meg a haza ügyéről.

1703. június 16-án lépték át a magyar határt. Pár hét alatt három­ezerre nőtt a fegyveresek száma.

[In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskolák 6. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp. 1994. 216-218. o.]

Rákóczi a bécsújhelyi börötönben

II. Rákóczi Ferenc messzi idegen­ben nevelkedett. A munkácsi várból hurcolták el, ahova anyja, Zrínyi Ilona kitűzte az ellenállás zászlaját. Anyját többé nem láthatta Rákóczi, s mire felnőttként hazakerült, bécsi divat szerint öltözködött, feleségével franciául beszélt, német kísérettel vette magát körül, és a környékbeli nemesek szerint még magyarul is el­felejtett.

Bercsényi Miklósban azonban egy őszi, vadűző napon felébredt a bol­dogító kételkedés: a szomszédon csak a ruha idegen, a német köntös igaz magyar szívet takar. 1697 után a két főúr egyre többet járta együtt az erdőt, s már nem a vadászatról beszélgettek, hanem or­szágos dolgokról.

Benczúr Gyula: II. Rákóczi Ferenc elfogatása a nagysárosi várkastélyban

- A király nem tart országgyűlést, rendeletekkel igazgatja az országot - háborgott Bercsényi. - Generálisok, hadseregszállítók gyarapodnak az ország javaiból, a nemesember pedig romlik, szegényedik. Gabonáját, ál­latát el nem adhatja szabadon, vámot követelnek rajta, sőt még adófize­tésre is rá akarják kényszeríteni. Job­bágyait tönkreteszi a porció, falvai elnéptelenednek, s még apái vallásá­ból is kiforgatják. Semmivé válnak jogai, kiváltságai, lábbal tapodják az ország régi törvényeit.

Rákóczi a nagyvilág dolgait is­merte jobban. Bejárta fél Európát, évekig Bécsben élt, öt nyelven be­szélt, rendszeresen olvasta a francia újságokat, könyvtárában ott voltak a legújabb földrajzi, hadtudományi művek, jártas volt a történelemben, a politikában is. Zrínyi Ilona fia az or­szág legműveltebb embere. A barátság megnyitotta szívét.

- Sem a panasz, sem a könyörgés nem indíthatja meg az udvart. Csak az iga lerázására gondolhatunk, amit nyakunkra nehezedni érzünk - je­gyezte meg egy alkalommal.

Madarász Viktor: Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc a bécsújhelyi börtönben

Ezután levelet írt XIV. Lajos francia királynak az általános elége­detlenségről meg terveiről. Az egyik császári tiszt, Longueval, francia születésű lévén, éppen hazaindult családjához Franciaországba. Rá­kóczi ismerte, megbízott benne, és vele küldte el a levelet. Longueval egyenesen Bécsbe, a császári palotá­ba vitte az írást.

II. Rákóczi Ferencet nagysárosi kastélyából, beteg felesége mellől hurcolták rabságba a császár zsoldosai, és megerősített őrséggel vit­ték Bécsújhelyre. A börtönnek ép­pen abba a szűk, bűzös cellájába zárták, ahonnan nagyapját, Zrínyi Pétert annak idején a vesztőhelyre vitték. A vádirat szerint felségárulás bű­nébe esett. Büntetése: vérpad.

[In: Balla Árpád: Történelmi olvasókönyv az általános iskolák 6. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp. 1994. 214-215. o.]